Tartsd velünk az irányt!

Pályaorientáció a felnőttképzésben

Budapest, 2015.10.12.

Az iskolarendszeren kívüli felnőttképzési és a közművelődési területen működő intézmények a képzéseikhez kapcsolódóan - illetve az általuk szervezett programok kiegészítőjeként - nyújthatnak pályaorientációval kapcsolatos szolgáltatásokat.

A képzési tevékenységet kiegészítő egyéb felnőttképzési szolgáltatások (kompetenciamérés, orientáció, tanácsadás) az iskolarendszeren kívüli képzések esetében meghatározó. A leggyakrabban nyújtott felnőttképzési szolgáltatás az előzetes kompetenciamérés, az elhelyezkedési- és a pályaorientációs tanácsadás.

A képző szervezetek rákényszerülnek a piaci elvű, szolgáltató jellegű gondolkodásra, valamint a közép-, illetve hosszú távú tudatos tervezésre, a munkaerő-piac igényeinek és elvárásainak prognosztizálására, ezért javasolt, hogy a szakképző szervezetekkel és a munkáltatókkal élő szakmai kapcsolatot létesítsenek, a felnőtt ügyfeleik és az őket potenciálisan foglalkoztató munkáltatók részvételével, szakmai napok, mini-állásbörzék, előadások rendezésével.

Pályaorientáció a felnőttek körében

A felnőttek célcsoport esetében négy élethelyzet adhat alkalmat a pályaorientációs tanácsadás igénybevételére:

  • iskolából (szakképzésből) - iskolába
  • iskolából - munkába
  • munkából - iskolába, illetve
  • a munkából - munkába váltáskor.

Azok a huszonévesek, akik éppen megszerezték első képzettségüket dönthetnek úgy, hogy

  1. folytatják tanulmányaikat (iskolából - iskolába)

Ekkor a képzésekről szóló ismereteiket kell bővíteniük a továbbtanulási lehetőségekről képzési tanácsadás keretében.

  1. kilépnek a munkaerő-piacra pályakezdőként (iskolából - munkába)

Ekkor egyéni munkavállalási-, álláskeresési tanácsadás keretében lehet szükségük támogatásra, vagy szervezett csoportos tréningek formájában készülnek fel az álláskeresésre, interjúra. Az álláskeresési technikákról részletesebben is olvashat ismertetőinkben.

Azok a felnőttek, akik már munkatapasztalattal rendelkeznek, hozhatnak arról döntést, hogy

  1. visszatérnek az iskolapadba (munkából - iskolába) új kompetenciák vagy végzettség megszerzése céljával

A képzésekről történő információszerzésben, CV írásban, munkaerő-piaci ismeretek bővítésében vagy a felvételi eljárásra felkészítésben lehet szükségük segítségre.

  1. munkaerő-piacon belül váltanak (munkából - munkába) egy másik állás betöltésének céljával (pl. magasabb pozíció, fizetés, új munkakör, nagyobb fejlődési lehetőség miatt)

Ilyenkor leginkább az álláskeresésben szorulhatnak segítségre vagy az átvihető kompetenciák feltérképezésében, és az önéletrajz aktualizálásban.

Pályaorientációs konzulens

A felnőttképzésben a pályaorientációs konzulens intézményi szintű bevonása jelentősen:

  • támogatja a felnőtt önismeretének mélyítését (pl. értékelő kérdőívekkel, illetve egyéni beszélgetéseken, strukturált csoportfoglalkozások adott feladatai mentén)
  • bővíti a felnőtt pályaismeretét foglalkozáskeresők (FEOR-08 szerint), valamint képzés- és felsőoktatási intézmény-kereső használatával, foglalkozásbemutató anyagok megismertetésével, adatbázisokban történő szűrésekkel, illetve a szűrés technikájának megtanításával
  • kiterjeszti munkaerő-piaci ismereteit megfelelő foglalkoztatási információk átadásával
  • támogatja a döntési folyamat lépéseiben valamint az önmenedzselésben

 

Felnőttképzési és közművelődési információkat szolgáltató szervezetek

A Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) felnőttképzési és módszertani háttérintézeteként működik. A társadalmi felzárkózás, a mélyszegénység megszüntetése és az esélyegyenlőség megteremtése érdekében európai uniós és hazai finanszírozású projektjeik főként az álláskeresőket, alacsony végzettségűeket, megváltozott munkaképességűeket célozzák meg. Szolgáltatásaikkal – 1500 féle akkreditált képzés - évente több mint ötvenezer embert érnek el. A képzésekre való jelentkezés részeként pályaorientációs tanácsadást kérhetnek az érdeklődők, annak feltérképezésére, hogy melyik induló képzés lenne számukra a legjobb választás. A képzések végén jellemzően álláskeresési tanácsokkal látják el a végzett hallgatókat.

A PALLÓ felnőttképzési tájékoztató szolgálat portálja a www.felnottkepzesinfo.hu

Ez a honlap egyaránt hasznos lehet a tanácsadással, vagy képzésszervezéssel foglalkozó szakembereknek, és a képzést kereső felnőtteknek is. A PALLÓ a felnőttképzési szolgálatokon dolgozó felnőttképzési konzulensek tudásbázisa, valamint a laikus érdeklődők számára információs honlap, így célja a minél szélesebb körű, hiteles információ összegyűjtése a felnőttképzés világából.A webhely egy tematikus linkgyűjtemény, mely a felnőttképzéshez kapcsolódó linkeket, elérhetőségeket egy jól strukturált rendszerben helyezi el. A több, hasonló tematikájú honlap között ez a rendszer sok oldalról próbálja körüljárni a témát, kezdve a jogszabályi környezettől a képzési helyszín keresésén át, a felnőttképzési tanfolyamok indítását és lebonyolítását segítő dokumentumokig.

Irodalom:

Vissza a hasznos információkhoz