Tartsd velünk az irányt!

Miért fontos a pályaismeret? (Szülőknek)

Budapest, 2015.08.19.

A pályaválasztási folyamat végét jelentő döntés (iskola- és szakmaválasztás) akkor lehet kellően megalapozott, amennyiben a döntési helyzetben lévő fiatal rendelkezik megfelelő pályaismerettel. Pályaismerete abban az esetben megfelelő, ha tisztában van azzal, hogy egyes foglalkozások során pontosan milyen feladatokat látnak el az adott területen dolgozó szakemberek, milyen körülmények között és milyen eszközökkel dolgoznak, milyen képességekre és képzettségre van szükség a munkakör betöltéséhez. Rendelkezik mindazon információkkal a foglalkozásokról, amik megerősíthetik döntésének helyességét. Minél szélesebb körű pályaismerettel és önismerettel rendelkezik a diák, annál nagyobb bizonyossággal fogja kiválasztani a számára legmegfelelőbb foglalkozást.

Fontos, hogy szülőként már az általános iskola ideje alatt bevezessük a gyermekeket a szakmák világába. A családon belüli foglalkozásokról történő beszélgetések már kisiskolás korban alkalmasak a pályaismeret fejlesztésére. A későbbiekben az érdeklődési területekhez kapcsolódó foglalkozási területekről és szakmákról folyó beszélgetések, segíthetnek az elképzeléseket az adottságokkal és személyiségjellemzőkkel összerendezni, szem előtt tartva, hogy minden egyes foglalkozás megkövetel bizonyos képességeket és emberi jellemzőket a sikeres munkavégzés érdekében.

 

Rendezvények, amelyek segítenek a pályaismeret bővítésében

 

  • Pályaválasztási kiállítások, börzék

Ezeken a rendezvényeken a diákok és szüleik megismerkedhetnek a kiállító iskolákban oktatott képzések részleteivel. A látogatók személyesen beszélhetnek a kiállító iskolák oktatóival és diákjaival, rengeteg hasznos információt szerezve a szakmáról. Kipróbálhatják az egyes szakmákra jellemző gépeket, berendezéseket, eszközöket, a gyakorlatban is megismerhetik a foglalkozások jellegzetességeit, az elsajátításukhoz szükséges készségeket és munkakörülményeket. A pályaválasztási kiállítások helyszínei és időpontjai itt (rendezvénynaptár) találhatóak.

  • Szakma Sztár Fesztivál

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara minden évben megrendezi a Szakma Sztár Fesztivált (rálinkelve átvezet a http://www.szakmasztar.hu/ oldalra), melyen az érdeklődő iskolák diákjai, az osztályok, csoportok egy napos szakmai kirándulás keretében ingyenesen vehetnek részt.

A Fesztiválon munka közben láthatjuk az ország legügyesebb fodrász, asztalos, ács, szakács stb. tanulóit, találkozhatunk, beszélgethetünk a diákokkal és tanárokkal.

  • Üzemlátogatások

Az üzemlátogatás célja, hogy a kiválasztott szakmát, annak jellegzetességeit, az elsajátításhoz szükséges készségeket és munkakörülményeket valós körülmények között, a munkavégzés helyszínén ismerjék meg a gyerekek. A program bővíti a szakmaismeretet, melyhez a fogadó munkaadók biztosítanak élményszerű bemutatókat. Az üzemlátogatás lehetőségeiről ide kattintva lehet informálódni.

  • Iskolai rendezvények

A leggyakrabban előforduló rendezvények a pályaorientációs napok, szakmabemutató rendezvények és önállóan szervezett üzemlátogatások. Egyre népszerűbb az élő könyvtár: amely során egy meghívott személy – szülő vagy közismert személy – bemutatja szakmáját, hivatását, egy interaktív beszélgetés vagy osztályfőnöki óra keretében.

 

A felsorolt rendezvények meglátogatása általában iskolai keretek között történik. Azonban érdemes családi programként tekinteni ezekre a rendezvényekre, mivel a gyermekek jövőjével kapcsolatos információk együttes begyűjtése lehetőséget biztosít a további közös kommunikációra, hogy valóban a legmegfelelőbb pályaválasztási döntés születhessen.

 

Foglalkozás-bemutató filmek és foglalkozás leírások

 

A gyermekek pályaismeretének bővítésére az oldalon található foglalkozás-bemutató filmek (ide kattintva elérhető), és foglalkozás leírások (itt) szolgálnak. A keresők segítségével a fiatalok könnyen megtalálhatják az érdeklődésük középpontjában álló foglalkozások valamelyikét. A 8-10 perces kisfilmekből gyorsan és egyszerűen tájékozódhatnak a kiválasztott szakmákról. A foglalkozás-bemutató kisfilmekből kiderül, melyek azok a képességek és tulajdonságok, amelyek az egyes szakmák elsajátításához és a szakmához tartozó feladatok elvégzéséhez elengedhetetlenek. Többek között azt is megtudhatják, milyen iskolai végzettséggel tölthető be az adott foglalkozás illetve milyen javadalmazásban részesülnek a választott területen dolgozó szakemberek.

 

További információk pályaismeret bővítéséhez (kiadványok)

 

  • 200 x Szép Szakma – 200 szakma követelményeit és tartalmát bemutató ingyenes kiadvány, amely a Mérei Ferenc Pedagógiai Intézet ingyenes szakképzési tájékoztató kiadványa az intézet portáljáról www.fppti.hu letölthető. 
  • Felvi Tájoló – Évente megjelenő és kereskedelmi forgalomba kerülő kiadvány, elsősorban a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők számára nyújt segítséget a továbbtanuláshoz.

 

A szülői segítségnyújtás a pályaismeret bővítésében is az adott életkorhoz kell, hogy igazodjon. Általános iskolás korban legjobb a gyermekekkel történő közös informálódás. Az ismeretbővítő beszélgetésekkel a mindennapokban is fejleszteni lehet a gyermekek pályaismeretét.

A serdülők esetében fontos, hogy pályaismeretük, önismeretük és képességeik összhangban legyenek az elképzeléseikkel. Tudatosítani kell bennük a jelentkezési határidők betartásának jelentőségét és a későbbi felvételi vizsgára való felkészülés fontosságát. Érdemes elbeszélgetni arról is, hogy milyen elképzelései vannak a sikertelen felvételizés esetén. Az elképzeléseket itt is érdemes párhuzamba állítani a lehetőségekkel.

A pályakezdők támogatása elsősorban a megfelelő támogató kommunikáción keresztül valósulhat meg. Az önállóság hangsúlyozása, kiemelkedően fontos. A túlzott szülői „segítség” könnyen a visszájára fordulhat és akadályozhatja a pályakezdő magabiztosságát, leválását és önállósodását.

Éljünk a rendezvények és információs oldalak által nyújtott lehetőségekkel és amennyiben szükséges, vegyük igénybe tanácsadók szakértelmét!

Vissza a információkhoz