Tartsd velünk az irányt!

Rendezvények (szülőknek)

Budapest, 2015.08.25.

A megfelelő iskola, foglalkozás kiválasztása egy meglehetősen összetett, soktényezős folyamat. A legfontosabb személyiségjegyek reális megismerésén túl, sok-sok információt gyűjthetünk, hogy a legmegfelelőbb iskola kerüljön kiválasztásra. De hogyan kezdjük, merre induljunk amennyiben időszerűvé válik az iskolaválasztás?

Legegyszerűbb, ha első körben a közvetlen környezetünkben próbálunk informálódni. A családban, rokonok, barátok és ismerősök körében számtalan szakmával és hivatással találkozhatunk. Ezek a személyek közvetlenül tudnak mesélni gyermekeinknek munkájuk szépségéről és az esetleges árnyoldalakról is. Lehetőség nyílhat arra is, hogy gyermekünk meglátogassa őket munkahelyükön, és ezáltal megismerkedhessen a munkavégzés helyszínével, körülményeivel. A közvetlen környezetünk megmozgatása után érdemes személyesen is kapcsolatba kerülni a képzést folytató iskolákkal, illetve olyan munkáltatókkal, akik az érdeklődés középpontjában álló szakmák szakembereit foglalkoztatják.

Ebben lesznek segítségünkre a nyílt napok, rendezvények, üzemlátogatások. 

Miért érdemes elmenni ezekre a rendezvényekre? Mert testközelből ismerkedhetünk meg az egyes szakmákkal és iskolákkal, segít a jövő tudatos tervezésében és a megfontolt döntés meghozatalában. Ragadjuk meg az alkalmakat és éljünk ezekkel a lehetőségekkel, hogy biztosan megtaláljuk gyermekünk számára a legmegfelelőbb iskolát és foglalkozást!

 

Pályaválasztási kiállítások, börzék

Ezeken a rendezvényeken megismerkedhetünk a kiállító iskolákkal, találkozhatunk a tanárokkal és diákokkal, akiknek fel lehet tenni a képzéssel és az oktatással kapcsolatos kérdéseinket. Ezeken a rendezvényeken számos iskola képviselteti magát, így összehasonlíthatjuk a középiskolai kínálatot, a szóróanyagok segítenek az induló osztályok, tagozatok feltérképezésében, mely mind segít a választásban és a döntésben. A leghatékonyabb, ha gyermekünkkel közösen látogatjuk meg ezeket a rendezvényeket.

Miért hasznosak a pályaválasztási kiállítások?

  • Információt kaphatunk a pályákról, foglalkozásokról, munkaadókról, hiányszakmákról, álláslehetőségekről. A kamarák együttműködésével és a gyakorlati képzést biztosító munkaadók bevonásával információt szerezhetünk a gyakorlati szakképzés lehetőségeiről és feltételeiről.
  • A kiállítás helyszínén kipróbálhatóak az egyes szakmákhoz tartozó gépek, berendezések, eszközök, a gyakorlatban is megismerhetjük a szakmák jellegzetességeit és az elsajátításához szükséges készségeket és munkakörülményeket.
  • Szakemberekkel, tanácsadókkal találkozhatunk, akik segítenek a jó pályadöntés meghozatalában. Kérdőívekkel, személyes beszélgetésekkel, játékos vetélkedőkkel kerülhetünk közelebb a pályák világához.

Szakmai programok

A szakmai programok általában a Pályaválasztási kiállításhoz kapcsolódnak, és a kiállítás keretein belül, vagy attól elkülönülve, más időpontban és helyszínen kerülnek megszervezésre. Ezek a rendezvények hozzájárulnak ahhoz, hogy hatékonyan támogassák a sikeres iskola- és pályaválasztást.

A programokon szakértők tartanak előadásokat és adnak tanácsokat a kilátogató szülőknek is, hogy választ kaphassanak kérdéseikre.

Szakma Sztár Fesztivál

 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara minden évben megrendezi a Szakma Sztár Fesztivált, melyen az érdeklődő iskolák diákjai, az osztályok, csoportok egy napos szakmai kirándulás keretében ingyenesen vehetnek részt.

A fesztiválon népszerű előadók és az iskolák tehetséges diákjai által előadott, színvonalas szórakoztató műsorszámok megtekintésére is lehetőséged nyílik.

A rendezvény egyben az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) országos döntőjének helyszíne. A különféle iskolákban, különféle szakmákat tanuló diákok minden évben összemérik tudásukat ezen az országos versenyen, melynek győztesei azok a tanulók, akik a legügyesebbek a tanult szakmájukban. A Fesztiválon munka közben láthatjuk az ország legügyesebb fodrász, asztalos, ács, szakács stb. tanulóit, találkozhatunk, beszélgethetünk a diákokkal és tanárokkal.

Nyílt napok

A középiskolai nyílt napok szintén biztosítják annak a lehetőségét, hogy a nyolcadik osztályos diákok és szüleik találkozhassanak a tanárokkal, az iskola diákjaival, és tájékoztatást kapjanak az intézményben folyó oktatásról. Ezeken felül bepillanthatunk az iskola mindennapjaiba is. A tanórákon való részvétel segítségével képet kaphatunk az oktatás módjáról, a légkörről.

Iskolai rendezvények

Az iskolákban megrendezésre kerülő pályaorientációs rendezvények iskolánként eltérőek lehetnek. A leggyakrabban előforduló rendezvények a pályaorientációs napok, szakmabemutató rendezvények és önállóan szervezett üzemlátogatások. Egyre népszerűbb az élő könyvtár, amely során egy meghívott személy (szülő vagy közismert személyiség) bemutatja szakmáját, hivatását, interaktív beszélgetés keretében.

Állásbörze

Az állásbörzék az iskolapadból kikerülő fiatalok számára leginkább a hatalmas és sokféle kínálatot felvonultató plázákhoz hasonlóak. Ezek a rendezvények akkor is hasznosak, ha a pályakezdő pontosan tudja, mivel szeretne foglalkozni, és akkor is, ha még nincs konkrét elképzelése arról, hogy melyik számára a megfelelő munkakör. Az állásbörzéken megjelenő cégek kínálatában jó eséllyel találhatunk az érdeklődésünknek megfelelő gyakornoki lehetőséget vagy konkrét állásajánlatot. Az talán még ennél is fontosabb, hogy néhány óra alatt felmérhetjük, milyen lehetőségeket tartogat számunkra a munkaerőpiac.

Miért hasznos az állásbörze? Ezek a rendezvények arra építenek, hogy az álláskeresés során még mindig a személyes találkozás a legmeghatározóbb: az önéletrajz nem mindig elegendő ahhoz, hogy tanúsítsuk a cégek számára, hogy valóban mi vagyunk a legmegfelelőbb új kolléga. Egy állásbörzén viszont a cégek képviselőivel személyesen elbeszélgetve bebizonyíthatjuk szakmai felkészültségünket, illetve érdeklődésünkkel azt is megmutathatjuk, hogy elkötelezettek vagyunk a feladat iránt. A cég képviselőjének átadott önéletrajz a személyes találkozás által többlettartalommal telik meg, amely a „nagy döntés” pillanatában bizony mérvadó lehet!

Karriernapok

A karriernapok hasonlítanak az állásbörzékre, sokszor a börzék kulisszáin belül rendezik meg őket, de önálló rendezvényként is szervezhető. A rendezvény célja, hogy segítséget nyújtson a látogatóknak az álláskeresésben. Azoknak, akik kíváncsiak a karrierépítés, önmenedzselés rejtelmeire és szívesen hallgatják meg toborzási specialisták, pszichológusok, tanárok előadásait ebben a témában, örömmel vesznek részt tanácsadáson, tréningen, workshopokon.

Különböző programokon készítenek fel a nyerő önéletrajz illetve motivációs levél megírására. Érdemes saját önéletrajzunkat magunkkal vinni, mert így a szakértők véleményezhetik anyagainkat. Személyes tanácsadás keretében is kérhetünk segítséget a karrierépítéshez, próbainterjún is kipróbálhatjuk magunkat kockázat nélkül.  Részt vehetünk ún. meetupok-on, olyan kis csoportos beszélgetéseken, amelyeket az adott témában jártas moderátor koordinál. A találkozás célja, hogy a téma iránt érdeklődők megoszthassák egymással tapasztalataikat, feltehessék egymásnak kérdéseiket, és megoldást találjanak problémáikra a hasonló cipőben járó résztvevők segítségével.

A pályaválasztás közös erőfeszítéseket igényel a szülők és gyermekeik részéről. A rendezvények is láthatóan ennek megfelelően kerülnek megszervezésre. A „közös munka” alapos tájékozódás, a lehetőségek felkutatása és kihasználása, a rendezvényeken való aktív részvétel mind egy-egy lépéssel közelebb hozza a pályaválasztás előtt álló családokat, a legmegfelelőbb döntés meghozatalához.

Használjuk ki a rendezvények által kínált lehetőségeket, hogy a legmegfelelőbb pályaválasztási döntés szülessen meg, amely kihatással lesz jövőnkre és a munka világában betöltött életünkre.  

 

Vissza a információkhoz